Azért is sikerült íly soká megnyilatkoznom, mert annyira gyűltek az élmények, hogy nem igen tudtam hogy kezdeni a mondandót.
A dolgosabb végén kezdem az eseményeket: júliusban ismét új osztály életébe pillantok be: Station 12, Általános Belgyógyászat. Főorvos Dr. Matthias Girke, akinek nagy szerepe volt a kórház megalapításában. Nehéz körülírni őt, az egyik kollégám meglátása volt, hogy elsőre úgy néz ki, sőt a hangja is olyan, mint Mr. Burnsnek a Simpson családból. De másodikra közel sem, amolyan művészi orvos, légies, de mégis két lábbal a földön. Nagyon nagy tudással rendelkezik a konvencionális orvoslásból, de persze antropozófiából is, és minden beteggel úgy beszél, mintha nyomban a keblére akarná ölelni. Sajnos keveset van az osztályon, ahol persze sok a munka, de a keddi nagyviziten van bővel ámulnivaló, csakúgy mint a pénteki antro előadásán. Egyszer bekéredzkedtem az ambuláns rendelésére, hát ott is ilyen csupaszív volt. A kérdésáradatomnak egy általa írt szuperhasznos (és persze szuperdrága) könyv nekemadásával vetett véget:)
Mégis úgy éreztem sok itt a fejbe menő infó, orvosként csak az ember feje nő, meg a fekély a gyomrában, és ismét ráálltam a terápiás élményszerzésre.
Ami életre szólóan magával ragadott, az a zeneterápia, Marianne, svájci zeneterapeuta olyan tapasztalatokat mesélt munkája kapcsán, amitől borsózott a hátam, csakúgy mint a lírajátékától, szerintem ez az egyik legszebb hangszer, tündéri hangok jönnek ki belőle. El is határoztam, hogy kezdek vele valamit, alig hogy ezt az ötletemet megosztottam Mariannel, kölcsönadta egy hétre a csodaszép líráját... Szóval most pedzem pengetni, bár nem tudom, hogy kell. A hétvégén véletlenül két gitáros vetődött ide hozzánk (egy albán és egy francia, persze mesebeli módon), és oly bájosan ismerkedtek az álomhangszerrel, hogy öröm volt nézni.
Szerintem az antropozófus kórház lelke a közös terapeuta-orvos Besprechung, ettől a gesztustól mindig meghatódom. Hetente egyszer (másutt minden nap) összeül az adott osztályon tevékenykedő gyógyítógárda, és a pácienseket egyenként megbeszélik. Minden érintett (a nővér, a masszőr, a pszichoterapeuta, az orvos, a művészetterapeuták, orvostanhallgatók...) elmondja az észlelését a beteg kapcsán. Ebben egy nagyon fontos, gyógyító gesztust érzek, miszerint közösen hordozzák a gyógyulni vágyót, mindenki igyekszik a maga tudását és tapasztalatát hozzátenni, és az a sok gyógyító impulzus és figyelem már önmagában is hozzásegíthet az egészségesebb, teljesebb élethez. A nagyvizit itt nem amolyan tessék-lássék dolog, mint idehaza, nem a beteg előtt sorolják fel orvosi nyelven a bajait, hanem kint megvitatják az orvosi vonatkozásokat, és bent tényleg a páciensre, mint emberre kíváncsiak.
Mindez csodaszép természeti környezetben, kedves, idealista emberek között, akik hogy a kórház tudja fizetni a konvencionális gyógyszereket az antropozófus szerek mellett, kevesebb fizetésért dolgoznak itt.
Sokat tapasztaltam, sokat tanultam, azt hiszem összességében egy terápia volt ez nekem is.
Köszönet mindenért.
Umarmung
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése